Ugrás a tartalomra

Szakmai program 2024 tavasz

A szakkollégium idei céljainak megvalósításához szükséges, hogy a tagok minél több helyzetben megtapasztalhassák az erősségeiket. Ennek elsődleges terepe a tudomány és a kutatás. Olyan kurzusokat indítunk 2024 tavaszán, melyek egyrészt az előadói és a tanulmányíráshoz szükséges készségek fejlesztésével foglalkoznak, másrészt konkrét projektek keretében egy probléma interdiszciplináris megközelítésének előnyeit demonstrálják, mégpedig gyakorlati úton. Ezek a kurzusok a szakkollégium tagjainak közös gondolkodását, szakmai párbeszédét eredményezi, pótolva az együttlakás hiányával elmaradó napi rendszerességű tudományközi eszmecseréket. Mindkét szakszeminárium kézzelfogható eredményeket is hoz, ami a közösség mellett hozzájárul az egyéni szakmai sikerekhez is. A tagok számára kiemelten fontos a munkájuk elismerése. Ez ugyan megvalósul a szakkollégium keretében (pl. kutatási ösztöndíj révén), de feltétlenül szükség van a külső megmérettetésre is, továbbá a kortársak, fiatal kutatók elismerésére is. Ezt a belső motivációt is érintő igényt elégítik ki a hazai és nemzetközi konferenciaszereplések. Ez utóbbiak további előnye, hogy a PTE-n illetőleg a szakkollégiumban felhalmozott tudást, kreativitást illetőleg a társadalmi felelősségvállalás keretében végzett tevékenységek eredményeit külföldön is láthatóvá teszik.

Igény mutatkozik arra is, hogy a szakkollégium tagjai ne csak más helyi szakkollégiumokkal versengjenek, hanem külföldi kreatív hallgatói csoportokkal is össze tudják mérni a teljesítményüket. Ebből is adódik a tudományos eredmények írásbeli közlésére vonatkozó igény. Egyre többen írják idegen nyelven a tanulmányaikat. Ehhez azonban sok esetben közös erőfeszítés és szakmai támogatás is szükséges. Az esszéírás és szónoklat művészete című kurzust ezért nemcsak magyar, de angol nyelvű mikroelőadásokkal és tanulmányokkal is lehet teljesíteni. Továbbá ezekkel a kihívásokkal könnyebb az egyénnek másokkal együtt megküzdenie.

A szakkollégium tagjai a középiskolás projekt keretében megtapasztalhatják a szocializációs közeg felelősségét is. A projekt olyan személyes és csoportos teret kíván biztosítani a középiskolás diákoknak, melyen belül ráébredhetnek erősségeikre és azok hasznára a saját és a közösség oldaláról egyaránt. Ehhez szükséges, hogy olyan középiskolás tanárokkal legyünk kapcsolatban, akik hasonlóan gondolkodnak és elkötelezetten támogatják a diákokat tehetségük kibontakoztatásában.