Ugrás a tartalomra

A Szakkollégiumról

A PTE Grastyán Endre Szakkollégium (GESZ) 1998-ban alakult rektori kezdeményezésre,
hivatalos megalapítására azonban csak 2003-ban került sor. A GESZ létrehozásának célja
elsősorban az volt, hogy az egyetemnek legyen olyan tehetséggondozó műhelye, amely az
összes kar hallgatója előtt nyitva áll.

   A kezdeti időszakot a kollégiumi együttlakás (a Márton Áron Szakkollégium rácvárosi
épületében) és a közös hang keresése jellemezte. A szakmai és a szabadidős programok
lassacskán összekovácsolták az egyébként rendkívül heterogén, eltérő érdeklődésű tagokkal bíró
közösséget. A GESZ a 2000-es évek közepén vált országszerte ismertté az egyetemi hallgatók
körében és elsősorban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy konferenciáin gyakran a
legkülönbözőbb tudományterületek is megtalálták a közös kérdéseket és új szempontokkal, új
és izgalmas látásmóddal gazdagították az akkori hallgatói kutatásokat. Ebben az időszakban jött
létre a TIT Munkácsy Mihály Nyugdíjas Szabadegyetemével való együttműködés, amely az
egyetem falain belül zajló tudományos kutatásokat és eredményeket széles társadalmi
rétegekhez is eljuttatta, ami az internethasználat elterjedését megelőzően óriási jelentőséggel
bírt, hiszen abban az időben az egyetem falain kívül jóval kevesebb tájékozódási lehetőség és
program állt az érdeklődők számára rendelkezésre.

   A 2010-es évek elejére a tagság létszámának jelentős növekedésével a kollégiumi
együttlakás igénye háttérbe szorult, azonban a konferenciaszervezés tekintetében a
Szakkollégium olyan megoldásokkal jelentkezett, amelyek akkoriban innovatívnak és mind
Magyarországon, mind pedig - legalábbis a hallgatói konferenciák tekintetében - külföldön is
egyedülállónak számított. Tudomásunk szerint a GESZ volt akkoriban az egyetlen olyan
szakkollégium a Kárpát-medencében, amely alkalmanként 100-120 fős előadói körrel szervezte
meg többnapos, hazai és nemzetközi hallgatói konferenciáját. Ezeket az alkalmakat - a 2010-es
évek elején - online (!) közvetítéssel, tengeren túli levezető elnökök bevonásával bonyolítottuk
le, mindezt úgy, hogy chat-program segítségével az online követőknek is biztosítottunk
kérdezési, illetve véleményezési lehetőséget.

   A Szakkollégium a programjain mindig is az interdiszciplinaritást tartotta szem előtt,
ezért az egyes előadói blokkokban rendszerint olyan prezentációk kaptak helyet, amelyek az
adott blokkban megjelenő tudományterületek között párbeszédet kezdeményezhettek. A
dialógus kialakítását a szekciók felkért elnökei is ösztönözték felkészültségükkel és nyitott
szemléletükkel. Többször érkezett visszajelzésként az, milyen kihívásként tekintenek e feladatra,
ami a szokásosnál ugyan több figyelmet igényel, ám rendkívül inspirálóan hat. A
tehetséggondozás tekintetében a GESZ figyelembe vette a kezdő kutatók helyzetét és azt, hogy
számukra az előadói szerep és szituáció gyakorlására teret biztosítson. Örömteli volt látni az új,
számunkra ismeretlen neveket, de talán még örömtelibb volt látni az évről évre visszatérő
jelentkezőkéit. Bízunk benne, hogy sokak számára hasznosnak bizonyultak ezek az alkalmak és
reméljük, hogy többen a grastyános rendezvényeken váltak magabiztos előadókká.

   A 2010-es évek közepére vált névjegyünkké az új joint course-ok tartása, vagyis olyan
egyetemi kurzusoké, amelyek a PTE és egy külföldi egyetem (USA, Dél-Korea) között, online
valósultak meg. Akkoriban rendszeres volt az együttműködés a Minerva Könyvtárral is, ami a
könyvtár megszűnése után is folytatódott Bauer Nóra támogatásának köszönhetően. A Grastyán
estek keretében széles társadalmi kört céloztunk meg és számos előadóestet tartottunk a
közérthetőség jegyében a legkülönbözőbb témákban. A 2010-es évek végétől a számunkra
fontos társadalmi felelősségvállalást más perspektíva mentén közelítettük meg: két, lokális
kérdésekre és problémákra fókuszáló társasjátékot is terveztünk. Mivel tagjaink különböző
karok hallgatói, más módon közelítenek adott téma felé, ez adja társasjátékaink erősségét és
egyedülállóságát is.

   Szinte a kezdetektől, a Szakkollégium megalakulása óta biztatjuk tagjainkat és
programjaink előadóit konferenciaköteteinkben való publikálásra. A Grastyán Füzetek című
periodikánkat kizárólag publikációs céllal, a tudományos párbeszéd ösztönzése érdekében
indítottuk. Az utóbbi években a tehetséges és ambíciózus, valamint a szakkolis közösségért
aktívan tevő GESZ-tagok számára tanulmányi ösztöndíjat biztosítunk. Évről évre számos külföldi
projektbe csatlakozunk be és több külföldi szakmai szervezettel tartjuk a kapcsolatot, ezért
tagjaink számára külföldi előadásokra, megmérettetésre is adott a lehetőség. A
tehetséggondozás tekintetében is időről időre új irányba kezdünk. Néhány éve mentorhálózatot
építettünk ki, amely hátrányos helyzetű fiatalok, valamint tehetséges középiskolások
tudományos életbe való bevonását tűzte ki célul.

   Azt valljuk, a Szakkollégium eszmeiségét ma is a névadó Grastyán Endre idegfiziológus
látásmódja hatja át: az élet legkülönbözőbb kérdéseit és a tudományos kutatásokat egyaránt
holisztikus szemlélettel, interdiszciplináris megközelítésben vizsgáljuk. Tevékenységünk
fókuszában továbbra is a kutatás öröme, a tehetséggondozás, az együttműködés és a társadalmi
felelősségvállalás áll.


Pécs, 2023