Ugrás a tartalomra

Kooperatív társasjáték készítése

Oktató(k)

Nagy Balázs közgazdász, társasjáték fejlesztő

Kurzus leírása

A kurzus a 2019/2020-as akadémiai év kutatásának fókuszában álló új közösségi táblajáték megalkotásához kapcsolódott.

Célja a játék mechanikájának kidolgozása volt. A 15 órás kurzus elején a fejlesztő rendelkezésére bocsátottuk az előző félév során a szakirodalom feldolgozása és a terepmunka eredményeképpen összegyűjtött szakmai tartalmakat (Orfű és környékének helytörténeti adatait). Ezeknek a felhasználásával a fejlesztő javaslataira elkészült egy szabályrendszer, mely összhangban áll a játék fő célkitűzésével, nevezetesen az együttműködési és problémamegoldó készség fejlesztésével, mindemellett azonban figyelembe veszi Orfű és környékének helytörténetét valamint az ábrázolni kívánt korok sajátosságit is. Ezt követően került sor a játék tesztelésének megkezdésére. A tesztelés alapjául a fejlesztő vezetésével közösen megalkotott játék próbaverziója szolgált. A tesztek alkalmával 4 fő vett részt a játékban, a többiek megfigyelők voltak. Fő feladatunk minden alkalommal a játék mechanikájának a szakmai tartalommal való egyeztetése, a játék bonyolultságának a mérlegelése volt. A játék próbáját minden alkalommal a tapasztalatok megvitatása követte, melyek eredményeképpen kisebb-nagyobb módosítást hajtottunk végre a játék mechanikájában. 

A 15 órás kurzushoz az hallgatók a ZOOM felületen online tudtak csatlakozni.


Kooperatív társasjáték készítése